fbpx

kultúra-TÚRA

anna and the barbies
A minap, korai hajnalon, Pisti barátommal beszélgettünk. Vele kapcsolatban mindig olyan érzésem van, hogy közéletünk gyalázatos romlottsága, s az ő egyik szekértáborba tagozódása gátat vet boldogságának. Oly nagynak találja a bajt, s ez annyira rányomja bélyegét hangulatára, hogy nem tud felszabadultan örülni az életnek, nem tud boldog lenni. Szóvá tettem ezt, mire ő rávilágított, hogy ily sötét viszonyok között is igenis megtalálja a boldogságot, a menedéket, s ez a kultúra, a színház. Szenvedélyes színházlátogatók feleségével, elmondása szerint a pesti színházi élettel kapcsolatban abszolút képben van, előfordul, hogy egy darabot többször is megnéz, annyira lenyűgözi. Emellett rengeteget olvas, koncertekre jár, s persze meggyőződése, hogy mindazok, akik másként gondolkodnak, mint ő - a legszörnyűbb, hogy ez alatt azt érti, hogy másként gondolkodnak a politikáról, - azok természetszerűleg mindezt nem teszik.
A beszélgetés - vita - mint mindig, mikor vele belebonyolódok, megtermékenyítette gondolataimat. Nálam a színház sajnos "lejátszott", mivel korábban fél életemet színházban töltöttem a függöny mögött, aminek következtében képtelen vagyok elvonatkoztatni a díszlet, a jelmez, a látvány részleteitől, a technikai megoldásoktól. Nagyon nehezemre esik egységében látni a darabot, ahogy a színészi játék, a zene, a látvány egymást kiegészítve szolgálják a rendező elképzeléseit, s végső soron a közönséget. A másik problémám, hogy épp emiatt nálam a rendező is "meztelen király", pontosan tudom, hogy ami a színpadon történik, mikor szolgálja a szerzőt, mikor a művet, s mikor művészi önkielégítés. Ritka, hogy e szolgálat a néző szórakozatását, szellemi épülését tekinti elsődlegesnek, végső soron annak idején ezért szakítottam e pályával. Ugyanakkor a beszélgetés hatására rádöbbentem, mégsem járja, hogy kihalnak a még élő legendák, az újakat nem ismerem meg, s ki tudja, hátha változott a világ e téren. Aztán - tovább szőve a gondolatot - arra jutottam, hogy a szellem táplálása, még ha megannyi színvonalas tartalommal is, csupán életem egyharmadát képes kitölteni, tekintve, hogy az ember nem más, mint test, lélek és szellem egysége. A körülmények alakulásától függetlenül egész életemben megátalkodott módon, folyamatosan a boldogság állapotának eléréséért küzdöttem. (Igazából nem kellett küzdeni, csak végrehajtani a szükséges lépéseket, s elhelyezkedni benne.) Ez pedig nem más, mint a felsoroltak közötti harmónia megteremtése. Ha tehát "löketet akarunk adni" kicsit boldogságunknak, nem elég csak a szellemre koncentrálni, nem elég csupán a kultúra kelyhéből egy hatalmasat kortyolni, ugyanolyan mértékben meg kell adni a testnek is az örömöket, gyönyöröket, s a léleknek is a hullámzást, hevületet, szomorúságot és gyönyörűséget, hogy teljes legyen a világ, teljes legyen az élet. 
Innen már csak egy lépés volt az ötlet: minderre szabad időmben tudatosan, tervezetten törekedni érdemes, folyamattá szervezni, s akkor nemcsak a munka és a pihenés közben élhetem meg a "flow"-t - ami esetemben szerencsés evidencia, - hanem még szórakozás közben is. Ha a kultúra fogalmát kiterjesztem a test, a lélek és a szellem harmóniájának megteremtésére, ha műveltségemet mindhárom területen fejlesztem, s mindezt egy szervezett projekt keretében teszem meg, ráadásul még le is írom mások okulására is, akkor a szórakozás közbeni unalom - melynek veszélye a tengernyi silány fogyasztható tartalom miatt folyamatosan fenyeget - elkerülhető. Megszületett a gondolat: a "kultúra-TÚRA". Protest eleme a budapesti kulturális túlsúlytól való elszakadás. Lényege: egy-egy vidéki város kulturális fellakmározása. Először az infrastruktúrát kell feltérképezni: jó, kényelmes szállás, kedvező áron, szép helyen. Fontos a jó és nem túl puha ágy a megfelelő alvás és más gyönyörteljes cselekedetek miatt. Kell, hogy legyen a környéken melegvizes, gyógyvizes fürdő, a szokásos wellness lehetőségekkel a test karbantartása céljából. Messze földön híres vendéglő és cukrászda is szükséges a helyi gasztronómiai kultúra megismerése és élvezete miatt. Az utazás önmagában is élmény, nagyobb távolságokra mindenképpen vonattal, nehogy egy több órás fizikai munka vegye el a kedvét az utazónak a folytatástól. A vonaton ráér az ember mindannak utána olvasni, amivel majd találkozik, így az utazás előtti időkben a TÚRA nem rabol el értékes perceket az élet más területeitől. Jó, ha a helyszínen a "főműsoridős programokon" kívül található egy érdekesebb múzeum vagy kiállítás a lélek emelkedettségét javítandó, ami szemet gyönyörködtet, feldúl vagy elérzékenyít, vagy akár nemzeti hevületet okoz. Ennek és a szép városi vagy parkos környezetben való sétának kell kitöltenie a pihenés, a szerelmeskedés, a vizes mozgások, a kulináris élvezetek és a "magas kultúra" magunkba szívása közötti holtidőt. (Ha valaki nem szerelmes, akkor se utazzék egyedül, a baráti beszélgetés a világ dolgairól is megteszi.) Szerencsés, ha az utazás hossza 2-4 nap. Nem elég ugyanis a városi színtársulat egy darabjának megtekintése, bár igaz, hogy egy vidéki színház alapjaiban határozza meg a város műveltségének színvonalát és jellegét, tehát sok mindent megtudhatunk általa. Bele kell kóstolni más műfajokba is: koncert és más fellelhető performance. S korántsem csak klasszikusok! Ha van szubkultúra, s ismert, alá lehet merülni abba is, ha van rá idő és energia. Végül a visszaúton, már a vonaton megszülethet az írás a történtekről, megosztva a világhálón, másoknak is ötletet adva, s a város jó vagy rossz hírét keltve. Ez ügyben ne várjon senki szakértő kritikát! Egyetlen elemző szempont lesz: a látottak milyen mértékben voltak képesek megfelelni annak a kötelességüknek, hogy a látogató épülését, élvezetét, boldogságát szolgálják. Első utunk Debrecenbe vezet februárban, majd azt követi Sopron áprilisban. Aztán majd meglátjuk... (Ha valaki kedvet kap, ne fogja magát vissza! Tegye meg és írja meg!)