fbpx

Al Mate: ÁLOMKINCSTÁR - Kényszerleszállás

Már az álom elején nyilvánvalóvá vált, hogy álmodom, mert repülőn utaztam, s a felszállás nem a megszokott módon történt. Az utasszállító repülőgép kicsit kisebb volt a szokásosnál, úgy 40-50 személyes lehetett. Az utasterminálból gyalog lehetett megközelíteni, úgy parkolt néhány méterre az épülettől, mintha csak egy busz lenne. A beszállás az utasok kénye-kedve szerint történt, akinek eszébe jutott felszállt a gépre, néhányan előbb, mások később szállingóztak. Közben folyt a gép műszaki ellenőrzése, meglazult oldallemezek csavarjait húzták meg, folyadékokat töltöttek fel.
- Azért később elindulunk? - kérdeztem.
- Nyugi, nemsokára indulunk - válaszolta a kapitány. - Addig is talán üljön le.
Felszálltunk végre, de nem volt egyszerű. Valahogy a tolóerő nem volt megfelelő, ezért a gép nem tudott kellő magasságra emelkedni. Elértük a repülőtér határát, de a gép még mindig csak 5-10 méter magasan szállt, földközelben. Bejutottunk a városba, a bérházak közé, s bár egy széles sugárutat választott a kapitány, a házak teteje jóval a repülő fölé tornyosodott. Ráadásul az út szűkebb lett, s a jobb szárny bele is ütközött a kirakatok előtti árkád oszlopainak egyikébe. Nem tört le, de egy kúp alakú alkatrész a szárnyról, ami a sugárhajtóművek elején szokott lenni, lepattant, s elgurult.
- Nyugi - mondta a kapitány -, nincs nagy baj, de a biztonság kedvéért leszállunk és megkeressük.
Így aztán kényszerleszállást hajtottunk végre. A leszállásra egy széles tér tűnt a legalkalmasabbnak, ami viszont tele volt villamossínekkel. Mint kiderült, a Moszkva téren landoltunk, nagyjából ott, ahol most a 17-es villamos megállója található. Mindenki kiszállt, a személyzet és az utasok egy része elindult megkeresni az elgurult fémkúpot, mások az újságos bódé és a büfé felé vették az irányt. A BKV azonnal kezelni tudta a helyzetet, a villamosokat más sínekre irányították át, ettől azonban olyan sűrűn jártak, hogy nehéz volt nem elüttetnünk magunkat az egyikkel. A kúp közben egy kiskutyává változott át, minduntalan elszaladt, próbáltuk bekeríteni és elkapni. Ez végül pont nekem sikerült. Többen odajöttek, simogatták. A kutyus egy kis palotapincsi volt, s a nyakánál megfogva, ahogy az anyja szokta kölykét, tartottam a kezemben.
- Olyan aranyos! - mondták többen.
- Most mit csináljak vele? - kérdeztem a légikisasszonyt. - Vigye a gépre, majd a kapitány tudja - válaszolta. Mielőtt felszálltam volna, észrevettem, hogy a repülő egyik futóműve, ahogy kilép a gép törzséből, egy körbefutó lángtól begyullad, s tűz üt ki. A réseken látszott, hogy az alsó rész belül már lángokban áll. Füst tört elő a géptestből, s ennek hatására a gépen maradt utasok is kiszálltak. Feltűnt, hogy semmi felfújható gumicsúzda, semmi pánik, ott volt egy lépcső az ajtóban, amin szép nyugodtan elhagyták az utasteret.
Odamentem a kapitányhoz, aki a gép orránál állva a fejét vakarta. Kezébe nyomtam a kiskutyát, s azt mondtam neki: - Ebből ma már nem lesz repülés.
S azzal a Csaba utcai lépcső felé vettem az irányt, majd a Hajnóczy József utca felé távoztam a helyszínről.

Alekszandr Petrovics (szerző: Szatmári István)

AlexandrPetrovics

Az emberek mindenütt, de Oroszországban kiváltképp imádják azokat, akik azt állítják magukról, hogy természetfölötti, megmagyarázhatatlan képességekkel rendelkeznek, a javasasszonyokat, jósokat, boszorkányokat és természetgyógyászokat. Annál népszerűbbek, minél magabiztosabbak, arrogánsabbak és szuggesztívebbek. A tudomány ráadásul ma már nem elsősorban arról híres, hogy megmagyarázza, hogy mitől is villámlik, meg dörög, hogy megmondja mit kell tenni, ha torokgyíkos a gyerek, s rámutat, hogy nem a tömjénes füstölő segít, hanem egy injekció.

A tudomány, a józan ész ma már nem mond ellent sokak hitének.
Pontosan a tudomány beszél olyanokat manapság, hogy a DNS egy megírt szöveg, vagyis valamennyiünk minden sejtje egy, az lény összes tulajdonságát tartalmazó szövegkönyvet hordoz, hogy ősrobbanás az eredője mindennek, vagyis az egész világegyetem, s mi mindannyian egy kiterjedés nélküli pont robbanásszerű tágulásának maradványai és következményei vagyunk (jövünk a semmiből), hogy az atomok, amelyekből minden áll, többnyire anyagmentes energiacsomók, s hogy az egész Föld az üres terek elhagyásával elférne egy kiskanálban, vagyis a világmindenség egy LEGO játék, melyet energialabdacsokból raktak ki, hogy a kvantummechanika arról szól többek közt, hogy egy atom egyszerre képes lenni több helyen, hogy a világmindenségben annyi Nap szerű csillag van, amennyi homokszem a Föld összes strandján, s.t.b. s.t.b. Vagyis egy becsületes ateistának igencsak megnehezült a dolga, ha a józan eszével szeretné megérteni, s megmagyarázni, hogy miben is vagyunk, s ha nem hajlandó elfogadni, hogy valaki ezt nagyon átgondolta, mielőtt megcsinálta. Nehéz belátnia, hogy az, hogy valami, ha alkalmazkodni képes, s rengeteg az ideje, még nem magyaráz meg semmi igazán lényegeset. Hogy amikor azt mondja, hogy „Természet”, nem igazán tudja, miről is beszél. Meg kell értenie, hogy nem tudjuk a leglényegesebbet – mi az, hogy Élet. Hogy maskarába öltözött handabandák hókuszpókuszának és gyermeteg meséinek elutasításából nem következik, hogy azoknak nincs esetleg mégis valamiben igazuk.
Vagyis veszélyes dolog manapság egy becsületes ateistának a tudományra hivatkozni.

Bővebben ...

Orgazmus és katarzis

SJ VI 1k

Még nem tudom
Hogyan szólítsalak
Még nem tudom
Mert a Minden vagy
Bársony hangú
Férfivarázs
Kék szavú szemed
Ragyogó égi kék
Körülvesz, mint selyem
Vigyáz rám, szeret a szemed
Apró szikrák
Pattognak rám
Dobolnak a bőrömön

Tovább