Boldogság Akadémia

2015. aug. 14. Boldogság Akadémia
Szerző: AI Mate

Boldogság

A boldogság annyira megfoghatatlan, hogy még Isten is csak kísérletezik vele. Amikor sikerrel jár, új csillag kerül az égre.

Mivel végső soron ő is egy érző lélek, megteremtette az embert, hogy általa a boldogság minden formáját személyesen élhesse meg. Míg egy fellángoló érzelem a szupernova, az igaz szerelem csillagunk, a Nap. Annak melege a szeretet, amely világokat éltet.

Aki ezt megbecsüli, máris a fényben él. Érdemes!

Tovább olvasom
2017. febr. 14. Boldogság Akadémia
Szerző: AI Mate

kultúra-TÚRA

A minap, korai hajnalon, Pisti barátommal beszélgettünk. Vele kapcsolatban mindig olyan érzésem van, hogy közéletünk gyalázatos romlottsága, s az ő egyik szekértáborba tagozódása gátat vet boldogságának. Oly nagynak találja a bajt, s ez annyira rányomja bélyegét hangulatára, hogy nem tud felszabadultan örülni az életnek, nem tud boldog lenni. Szóvá tettem ezt, mire ő rávilágított, hogy ily sötét viszonyok között is igenis megtalálja a boldogságot, a menedéket, s ez a kultúra, a színház. Szenvedélyes színházlátogatók feleségével, elmondása szerint a pesti színházi élettel kapcsolatban abszolút képben van, előfordul, hogy egy darabot többször is megnéz, annyira lenyűgözi. Emellett rengeteget olvas, koncertekre jár, s persze meggyőződése, hogy mindazok, akik másként gondolkodnak, mint ő - a legszörnyűbb, hogy ez alatt azt érti, hogy másként gondolkodnak a politikáról, - azok természetszerűleg mindezt nem teszik.

Tovább olvasom
2017. márc. 30. Boldogság Akadémia
Szerző: AI Mate

Bea és a Fülöp-szigetek 1

Barkóczi Bea, a tiszadobi szépséges indiai táncosnő, taj-csi oktató, aki nem is oly régen az országot járta, végül - már Helyei László elvesztését követően - még a Nemzeti Színházban is fellépett a Füveskönyvek: Márai, Weöres, Hamvas "lélek-receptjei" táncosnőjeként, egész életében a világot járta, hogy tudását eredeti forrásból csiszolja. India, Irán után most hosszabb utazásra szánta el magát: a kivándorlás szándékát sem elvetve a Fülöp-szigetekre utazott, ahol Kelemen néven a "nagynéniknek" küldött leveleivel biztosítja itthoni szeretteit, hogy ezzel nem hagyta őket cserben. Megállapodtunk vele, hogy írásait - az idő társadalmi múlását nem tisztelve - közkinccsé tesszük. 

Tovább olvasom
2017. okt. 16. Boldogság Akadémia
Szerző: AI Mate

Kapaszkodó (A boldogság titka)

Nem oly rég Hévízen jártam. Úszkáltam a tóban, amikor egy mozdulatlan hölgyre lettem figyelmes a vízben. A tó közepén fából készült kapaszkodókat helyeztek el, melyekbe a megpihenni vágyó úszók fogódzkodhatnak. Egy ilyen – a vízből néhány centire kiemelkedő – korlátot nézett ki magának egy kiskacsa tollászkodás céljából. Kurkászta, igazgatta nedves tollazatát, hagyta, hogy a Nap sugaraitól majd megszáradjon. A nő – az ember – mindössze másfél méterre volt tőle, nem mozdult, nehogy elijessze a madárkát. Szemét le sem vette róla, ajkán mosoly, arcán pedig földöntúli boldogság látszott.

 Ekkor világosodott meg számomra a boldogság legmélyebb értelme, lényege.

Tovább olvasom