Kriptovaluták pedig nincsenek!
Nagyon friss, nagyon új a nagyobb médiafigyelmet kiváltó "bitcoin-őrület", csupán néhány hónapos. Így nem lep meg, hogy újságírók helytelenül használnak pénzügyi fogalmakat cikkeikben, köztük egészen nagyok is (origo, index). Amikor azonban pénzügyi kiadványok, s maguk a kriptogazdaság szereplői is téves szóhasználattal élnek, az fáj. Most az elején, amikor a széles publikum még csak ismerkedik a fogalmakkal, most kellene a helyes magyar kifejezéseket a közbeszédben elültetni.
A bitcoin és társai, az altcoinok fizetésre használható virtuális eszközök (MNB megfogalmazás), röviden virtuális fizetőeszközök. A NAV állásfoglalásában - melynek végére gondosan odaírta, hogy szakmai véleménynek minősül, s kötelező jogi erővel nem bír - fizetési ígéretet tartalmazó forgalomképes követelésnek tartja őket. Az egyetlen hivatalos dokumentum, ami eddig nagy nehezen 2015. október 22-én megszületett, s hazánkban is érvényes, az Európai Unió Bíróságának C-264/14. sz. ügyben hozott ítélete, amely a bitcoin hagyományos devizákra való átváltásának ÁFA adómentességét állapította meg. Ebben virtuális devizának nevezik a szóban forgó fizetőeszközt, minthogy az is. Mivel fizetésre alkalmas, kissé pongyolán - de helyesen - lehet pénznek is nevezni.
Ha már elfogadottnak tekintjük a mögöttes számítástechnikai titkosító algoritmust alkalmazó technológiából következő "kripto" elnevezést, akkor ezzel az előtaggal egyértelműen megkülönböztethetjük az ilyen pénzt a hétköznapokban használt, hivatalos pénztől. A bitcoin és társai tehát kripto-pénzek. A valuta egy ország törvényes fizetőeszköze, hivatalos pénze. Egy másik ország fizetési forgalmában használatos készpénz, érme vagy bankjegy (papírpénz) formában. A bitcoint éppen arra találták ki, hogy - többek közt - ezeknek a tulajdonságoknak ne feleljen meg, s ezt teljes sikerrel teljesíti is. Helyes lenne megadni a tiszteletet az alkotó(k)nak azzal, hogy nem nevezzük kriptovalutának. Az összes altcoin és token is hasonló tulajdonságokkal bír. Kripto-devizák ők, kripto-pénzek.
Kriptovaluták ugyanis egyáltalán nem léteznek. (Egyelőre...)