2022. ápr. 19. Balhé Máté Sándor

PÉNZÜGYI SZABADSÁGHARC

A magyarok zöme eljutott arra a fokra, hogy lelki nyugalma érdekében - s egyre többen meggyőződésből - szívesebben tartózkodik az adóelkerüléstől. Ez a csökkenő adóterheknek és a néhány vállalkozóbarát adónemnek köszönhető (KATA, átalányadó, KIVA, kriptó). 

Egy ilyen környezetben most egy másik "hatalom" veszélyezteti a pénzt munkával vagy alkotással becsületes úton megkeresők érdekeit, ez pedig a hagyományos bankrendszer.

1. Rendkívül magas bankköltségek. (Ha valaki biztonságban szeretné tudni pénzét, s nem a Magyar Államkincstár állampapírjait választja, akkor a pénz "őrzése" akár folyószámlán, akár betétszámlán többe kerül, mint az elérhető kamat.

2. Nemzetközi forgalomban rendkívül magas tranzakciós díjak. Már egy kisebb összegű deviza utalásnak is Ft-ban ezres nagyságrendű díja van, de a Ft utalás sem olcsó, ha pedig készpénzt fizet be vagy vesz ki az ember, akkor még ennél is nagyobb költséggel számolhat.

3. A legtöbb - ha nem minden - bankszámla szerződés tartalmaz egy kisbetűs részt, valahol hátul, ami szerint a bank bármikor INDOKLÁS NÉLKÜL felmondhatja a szerződést. Ez egy olyan jogi környezetben, ahol a vállalkozóknak törvényi kötelezettsége bankszámlát vezetni, mindaddig egy alkotmányellenes állapototnak felel meg, amíg a jogalkalmazó (pl. a NAV) nem biztosít egy meg nem szüntethető számlát azoknak a vállalkozásoknak, amelyeket a bankrendszer - bármely okból - kivet magából.

4. Végül - de nem utolsó sorban - van egy végképp kivédhetetlen fegyver: a bankszámla befagyasztása. Ez történhet végrehajtási okokból is, ami akár még indokolt is lehet, de olyan is előfordult már, hogy "hatósági kérésre tekintettel" fagyasztotta be egy bank egy vállalkozó számláját, majd kérdésre közölték, hogy egyszerűen nem árulhatják el, hogy miért. A kétségbeesett vállalkozó fűhöz-fához futkosva eljutott a NAV pénzmosás elleni osztályához, ahol szintén azzal szembesítették, hogy nem világosítják fel, vagy lesz vizsgálat, s akkor a szervek majd megkeresik, vagy egyszerűen feloldják a tiltást. Magyarán a kárvallotnak nincs joga megtudni, hogy miért alkalmaznak vele szemben korlátozást. (Végül feloldották a befagyasztást, minden magyarázat nélkül, addigra azonban a vállalkozó jelentős károkat szenvedett, hajának idő előtti őszüléséről nem is beszélve.)

A fenti problémák kezelésére számos befektetési módszer létezik, ami akár az infláció ellen is véd, a jelen írás azonban nem ezzel a területtel foglalkozik. Arra keresünk megoldást, hogy biztonsággal bármikor hozzáférhessünk a saját pénzünkhöz, ne legyünk kiszolgáltatottak sem politikai, sem gazdasági, sem hatalmi szempontok miatt meghozott döntéseknek, amit a fejünk felett hoznak meg, s tehetetlenek vagyunk vele szemben. Az otthon tartott készpénz is ilyen megoldás, de tudjuk, hogy az komoly biztonsági problémákkal jár, akár a hatalom birtokosai, akár köztörvényes bűnözők könnyen rátehetik a kezüket, s még életünk is veszélybe kerülhet.

A megoldás címszavakban: bankszámlapénz - bankkártya - kriptó - bankkártya - fintech bank - átutalás vagy bankkártya

Kriptó alatt stabil coinokat értünk, amely nem változtatja az értékét, fizetésre használva minimális költséggel jár, a fintech bank pedig megoldja a nemzetközi középárfolyamon történő devizák közötti átváltást és az ingyenes átutalást bárki részére, a bankkártyájával pedig fizethetünk, készpénzt vehetünk fel, adott határok között ingyen.

A kriptót akár ki is hagyhatnánk a sorból, ha a fintech bank esetében is nem fenyegetne a veszély, hogy egyszer csak hagyományos bankként kezd viselkedni, a fintech bankot pedig azért nem hagyhatjuk ki, hiába van kriptóhoz is bankkártya, mert a devizában vezetett bankkártyával fizetéskor az átváltást a magyar bankok gyalázatos árfolyamon végzik.

Sok minden indokolja az állami és pénzügyi szervek viselkedését, ilyen a terrorizmus és a pénzmosás. Akárhogy is, a mostanra kialakult geopolitikai helyzet oda vezetett, hogy mindenről lehet beszélni, erkölcsileg helyes és helytelen hatalmi lépésekről, eseményekről, de jogbiztonságról biztosan nem. Pénzügyi szempontból pedig végképp nem.

Az értők már az eddigiekből is tudják, mit kell, mit érdemes tenni. Cikkünk folytatásában majd részletesebben is kifejtjük mindenki más számára a szükséges és lehetséges lépéseket - a pénzügyi szabadság felé, saját pénzünk megóvása érdekében.